SPUTNIKOVA

-- Annácskának baja van a világgal --
Home /Ask/ Personal/ Archive

kihagyhatatlan húsvéti fotó a szülinapossal

Miután elbúcsúztam, sokkal könnyebb lett minden. A fájdalmat úgy dobáltam le magamról mint a ruhát s utána újat vettem. Kacéran léptem benne ki, s az eső sem zavart.
Most tényleg könnyebb - 

Te úgy tűntél el, mintha nem is lettél volna, csak apró parázsszemeket hagytál magad utál bennem, annyit sem ér, mint egy tompa tűszúrás. Nem lobbant már lángra semmit, csak a harag, a harag hogy milyen vagy, mit vettél el és mit törtél össze örökre.
Most újra én vagyok én. Kiemelkedtem a habokból amik összecsaptak a fejem felett, újra én lettem az, aki mindig is akartam lenni… illetve az előtt két lépéssel.
Engem nem taposnak többé a földbe, nem gyalogol át rajtam senki - remélem
 Megtaláltam magam koszréteged alatt, s minden idegesít mi erre emlékeztet. Hosszú ideig tartott ez a mosdás. Tiszta lettem, mint a gondolat előtti papír. Napként ragyogok saját egemen, Holdként figyelem az alattam járó önmagam és nevetek. Arany könnyeim potyognak a porba s teremtenek új életet fejemben. Hah, mennyi kín egy apró tévedés miatt! Nevetséges, mondanám, ha nem fájt volna az egész. Ha nemes lennék csak jót kívánnék a mocsoknak amit rejtegetsz magadban. Milyen szerencse, hogy nem vagyok. Hát váljon valóra minden amitől félsz, mert
összetört ember vagy te, saját karodból harapsz ki ha fáj, mert mindenki a hibás…! Egyedül csak te nem. Sajnálhatnálak, mert elég ostoba vagyok hozzá, mégsem foglak… Elég egyet sóhajtanom, abban minden benne van. Csillagaim segítenek engem, téged nem fognak. Szaladj messzire! Én is azt teszem, de önmagamba érek, te meg oda sem. Csak a hideg kövön csattansz, aztán kinyílik a szemed. Melletted a papír: nem érdemelted, és nem is szerettelek. 
Ne is legyen olyan, aki jobban —

Talán meg kéne tudnom, mit is kerestem, mit is keresek egyfolytában.Talán direkt tévelygek messzire, hogy visszatérhessek hozzám.  

Most jó. Már jó. És nem volt nehéz a búcsú sem, csak eljutni hozzá volt nehéz. De sok mindenre rájöttem közben. Ki fontos, mi fontos, mi fontosabb. Hogy amíg van kéz, ami kapaszkodót nyújt, addig újra felkelhet napom. Amíg segítenek lemosni a koszt és máglyán égetni a szavakat, addig viselhetem saját ruhám. Addig vagyok.

Igazából nincs értelme ennek, amit leírtam. De búcsút vettem, végre. És ez mindennél fontosabb; az értelemnél is.

[SARCASM INTENSIFIES]

Igen, meghalt. nagyon szomorú. Mindig fáj, ha valaki elmegy. Most vágjak hozzátok kliséket? Ilyen az élet? Nyilván mosolyogna rajta, hogy halála miatt rengetegen veszik kezükbe könyveit.Van, aki először, mert kíváncsi… vagy, mert egy rosszindulatú morgonc vagyok, azért, mert így sokkal intelligensebbnek és modernnek meg mit tudom én tűnnek, és » különben is mennyire menő, Nobel-díj meg hírnév, most felveszem a vastag keretes szemüvegem, de egyébként teljesen leszarom, inkább nézem az így jártam anyátokkal-t tovább « (sosem fogom megérteni, bocs). “Jaj de kár, hogy nem ír többet”. Na ja, bár évek óta nem írt, ahogy családja nyilatkozta. Nyilván a te kedvedért kezdte volna el, ha esetleg mégsem hal meg. 

Egek, miért vagyok ennyire borzasztó ember? Mindenkinek joga van úgy gyászolni a kedvencét (vagy nem kedvencét), ahogy szeretné. Nyugodjon békében, uram. Köszönöm szépen azt az élményt, melyet írásával nyújtott nekem. Tényleg csodálatos volt. Apukám is nagyon szerette magát, amikor kórházba került, a 100 év magányt vittük be neki.
Tényleg, köszönöm. Persze furcsa olyan emberhez beszélni aki híres, külföldi, és teljesen más világban él mint én, meg hasonlók. Főleg, hogy meg is halt. Ezért mindig húzom a szám.
Egyébként van vajon olyan péniszméregetés-féle a fentebb jellemzett emberek között, hogy “ki írja ki előbb facebookra a halálhírét?” Meg hogy kinek a bunkó ismerősei likeolják amin ő látványosan kiakad? Úristen, kommentálok is gyorsan, nehogy műveletlennek tűnjek.

csodaszép film