Az vagy nekem, mint testnek a kenyér

S tavaszi zápor fűszere a földnek;

Lelkem miattad örök harcban él,

Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;

Csupa fény és boldogság büszke elmém,

Majd fél: az idő ellop, eltemet;

Csak az enyém légy, néha azt szeretném,

Majd, hogy a világ lássa kincsemet;

Arcod varázsa csordultig betölt

S egy pillantásodért is sorvadok;

Nincs más, nem is akarok más gyönyört,

Csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,

Részeg vagyok és mindig szomjazom.

Anna

Három nap északi szélben, vacogásokban, ostromokban. Pulóveremben illatod. Hova vezet ez? Na hiszen… Mi a fene lesz?
Micsoda beteges, rákfrancos élet! Én itt nézem, te meg ott nézed, hogy hajol meg a szélnek a jegenyénk, s levele hova repül el. Így szállok én is el nemsokára, te pedig így hajolsz majd utána annak a személyvonatnak, melyen utazom haza én, haza egyedül. 
Aztán csallak egy évig a feleségemmel,Te meg majd engem a szeretőddel. Ebből áll ki az ősz meg a tél. Csupa csavaros kibúvó. Csupa csalatás.
De jövő ilyenkor hazamenőben, megint az ablaknál szeles időben, s pulóveremben illatod… Ugye csakis így?
Ugye így? Ugye csakis így?
Így szállok, így hajolsz és így nézek. Így mondom újból, hogy rákfrancos élet, és így hajol majd meg újra a szélnek az a jegenye, az az egy, az a hülye fa, az az egy, na, te hülye fa…